média

Az Élő Kövek a CSP-n

2017. augusztus 3. | Kategória: élő kövek hírei, hírek, média

Az Élő Kövek a CSP-n

Királyhágómellék legismertebb, legnépszerűbb dics-csapata hozta eddig a legnagyobb közönséget a dicsőítőszínpadhoz. A Mike Pál magyarkéci lelkész által vezetett együttes saját feldolgozásokkal is elbűvölte a gyülekezetet, teli torokból szólt az ének, sőt mozgott a láb, s a kőszívek is olvadni kezdtek. Nincsen oly Isten, mint te vagy, Siessetek hamar lejár… hogy párat említsünk a zenei repertoárból. A legütősebb azonban, a végén, a 90. zsoltár feldolgozása volt: „Már az idők elejétől úgy szerettél, minden apró részletet már elterveztél. Megformáltál földet, eget a szavaddal, telehímezted az eget ezüsttel és arannyal. Majd a világ életre kelt, elkezdett mozogni de mégis üresnek vélted: Ember kell alkotni. És jött az ember képmásodra Lelked adtad beléje, s mikor elrontotta, Te kinyújtottad kezed, hogy ő is elérje. Hát hogyne áldanálak, hát hogyne mondanánk: Tebenned bíztunk eleitől fogva… A történetnek nincsen vége, még mindig szeretsz engem. Azt mondtad néped vagyok, s én ezt elhiszem! Nemcsak voltál és nemcsak vagy, hanem mindig is leszel, s én ezt elhiszem teljes szívemmel.” – tettek bizonyságot az érmellékiek. Rácz Ervin fotó: Pataki...

Tovább olvasom

Mindannyiunk reformációja 1517–2017

2017. május 31. | Kategória: hírek, média

A Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség Mindannyiunk Reformációja címmel szervezett egész napos ünnepséget szombaton a magyarországi Reformáció Emlékbizottság támogatásával. A rendezvény házigazdája, Illyés Sándor, a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség lelkipásztora volt az úrvacsorás istentisztelet szolgálattevője. Az ünnepi istentiszteleten Mike Pál magyarkéci (Bihar megye) református lelkipásztor hirdetett igét. Igehirdetésének módja újszerűnek tűnt az evangélikus-lutheránus, a református és az unitárius hallgatók számára. Mike Pál hangsúlyozta: Luther élete és munkássága arról szólt, hogy Krisztus világossága legyen a középpontban. Luther egy eszköz volt Isten kezében, egy eszköz arra, hogy megmutassa a hozzá visszavezető utat azok számára, akik eltávolodtak a krisztusi tanításoktól. Krisztus nem volt vallásalapító. Annyit mondott: jer, kövess engem! Így követték a tanítványok, az apostolok, később a reformátorok. Történelmi időket élünk ma is. A reformáció ötszáz éves. Újabb lendítő erőt nyertünk, nyerhetünk, bár az erős nem mindig próbálkozik. Ma is a hitben való megmaradásért kell harcolni. A reformáció harca kőkemény harc. Luthernek az erővel és a hatalommal kellett megküzdenie, ez a feladatunk ma is. Ebben a pusztító lendületben, amiben élünk, erősen meg kell mozdítani azt, ami megtart. Vissza kell formálni az életünket, meg kell kapaszkodni a gyökerekben. Nem kell eldobni azt, ami van, hanem meg kell változtatni. Beszélni kell arról, ami ötszáz éve volt, de a lényeg az, ami most van. Sokan azt hiszik, hogy a modern ember jobb, mint az ötszáz évvel ezelőtti. Nem jobb az ember, mert nem jobb a világ. Többet tudunk, de ezzel nagyobb a felelősségünk. A reformáció újraformálódás ahhoz, ami mindig volt és mindig lesz, csak elferdült. A reformáció azt mondja, hogy a teremtés óta van otthonunk, csak elhagytuk. Ezt az otthont Bábel óta próbáljuk visszaszerezni, de nem sikerül. Mi az egyházak feladata a következő ötszáz évben? — tette fel a kérdést az igehirdető. Ragaszkodni a gyökerekhez, mert csak a gyökerekkel való kapcsolattartás ad lehetőséget a megmaradásra. A vágott virág, miután elszakad a gyökereitől, egy ideig még él, de hamarosan elpusztul. Aki elszakad az otthontól, egy ideig még keresi az otthont, egy idő után viszont elvész a semmiben. Vissza kell térni a gyökerekhez! Sosem volt ilyen nagy lehetőség az evangélium hirdetésére, mint ma. A baj az, hogy nem élünk ezekkel a lehetőségekkel. A modern technika sok mindenben segít, a lélekkel viszont csak az ember tud foglalkozni, figyelmeztetett az igehirdető. Illyés Sándor helyi evangélikus-lutheránus lelkipásztor az egyházfelekezete rövid történetét ismertette. Elmondta, hogy az 1900-as évekig Észak-Erdélyben és a Partiumban alig voltak evangélikus-lutheránusok. Az 1900-as népszámlálási adatok szerint Szatmárnémeti város 26 881 lelket számlált, abból 139 evangélikus-lutheránus volt. A szatmárnémeti gyülekezet az első jegyzőkönyv szerint 1908-ban jött létre, akkor 99 felnőttet és 36 gyereket számláltak. Az első lelkész Duszik Lajos volt, akit a nyíregyházi püspök helyezett ide. 1912-ben a város telket adományozott a gyülekezetnek templomépítés céljából. Az akkori hívek annyira szerettek volna templomot, hogy összegyűjtöttek annyi adományt, amiből építhettek volna egy kisebb templomot, de jött a háború, és a templomra szánt pénzt odaadták a magyar hadseregnek abban a reményben, hogy a győztes ország majd visszaadja a pénzt. 1923-ban Rigó János lelkipásztor került a gyülekezet élére, aki lelkileg felrázta a közösséget, majd ifj. Rédei Károly lelkipásztor 1930-ban vásárolta meg a Wolfenbüttel (Wesselényi) utca 36. szám alatti ingatlant, amely a jelen pillanatban is imaház és parókia. A gyülekezet az 1940-es években, Matos Pál lelkész idejében élte az aranykorát, akkor több mint ötszáz lelket számláltak. A második világháború idején többször érte bombázás a várost, és egy bomba a parókia udvarára is becsapódott, az épületek megrongálódtak, a gyülekezet saját erőből végzett felújítási munkálatokat. A leghosszabb ideig — huszonnyolc évig — Páter Gusztáv szolgált. Volt olyan időszak, amikor a lelkész Nagykárolyban élt, és onnan járt Szatmárnémetibe, 2000-től ismét Szatmárnémeti a központ. Jelenleg a szatmárnémeti és a nagykárolyi...

Tovább olvasom

Mindannyiunk reformációja Szatmárnémetiben

2017. május 31. | Kategória: hírek, média

  Emlékünnepséget szervezett a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség a reformáció 500-ik évfordulója alkalmából. A Reformáció Emlékbizottság (Magyarország) támogatásával zajló rendezvényre május 27-én a Wolfenbüttel utcai imaházban került sor. Illyés Sándor evangélikus lelkész házigazda minőségében köszöntötte Mike Pál magyarkéci református lelkipásztort, aki – elfogadva meghívásukat-, igei szolgálatra vállalkozott. Köszönetet mondott Kiss Szabolcs apai református lelkipásztornak, aki előadással készült a jeles alkalomra, köszöntötte Balvinszky Sándor református lelkipásztort, valamint a Pálffy unitárius lelkészházaspárt. „Németországban tizennégy éve készülnek a reformáció ötszázadik évfordulójának megünneplésére. A protestáns egyházak fesztiválokat, koncerteket szerveznek, Luthert millióféleképpen ábrázolják, Wittenbergben – és nemcsak -, Luther sört lehet fogyasztani (…), örülünk annak, hogy Luthert ennyire sztárolják, viszont úgy érzem, hogy túllőttek a célon. (…) Ha Luther felkelne a sírjából, és pólókon, plakátokon látná arcképét, a sok Luther Márton szobrot, nem örvendene mindezeknek, sőt elkeseredne. Luther élete és munkássága ugyanis arról beszél, hogy Jézus Krisztus, a Feltámadott legyen a középpontban. Luther élete azért égett, hogy Krisztus világosságát tükrözze a világnak. (…) Azért volt reformáció, mert deformálódott az Egyház. Aki biciklivel közlekedik, tudja azt, hogy ha kátyúba hajt, deformálódhat a kerék, nyolcas lesz benne, és nem lehet közlekedni. Szervízbe kell vinni a kereket, hogy kikalapálják belőle a nyolcast, használhatóvá reformálják. Luther eszköz volt Isten kezében. Wittenbergi kalapácsütéseivel, elkezdte helyre kalapálni az Egyházat.” – mondta ünnepre hangoló beszédében a házigazda lelkész. Evangélikus liturgia vezetett az alkalomra kijelölt bibliai versek felolvasásáig, mely szolgálatot Pálffy Anna-Mária és Loga Mária végeztek. Igehirdetésében (bibliai alapgondolat: 1Tim 6, 12), Mike Pál magyarkéci református lelkipásztor hangsúlyozta, hogy állandó reformációra van szükségünk. „Harcba hívlak benneteket az Isten szentlelke segítségével. A hitben való megmaradás harcot igényel. (…) Egy olyan világban kell újraformálódjunk, amely egyre inkább felfuvalkodik önmagában, és azt állítja, hogy tudja a válaszokat. (…) Luther idejében nem voltak a mai értelemben vett globális ügyek, mi pedig egyre inkább globális problémákkal kell hogy szembenézzünk. A világ azzal áltat minket, hogy a modernitás és a reformáció egy és ugyanaz. A kettő közt lényeges különbség van. A modernitás az örök jelen megragadása. Azt hisszük, hogy az ember egy tökéletesedő valóság, de attól, hogy a ma embere többet tud az ötszáz évvel ezelőtt élt embernél, attól csak a felelőssége nagyobb. Ötszáz év telt el a reformáció óta, és nem mondhatjuk azt, hogy a mai világ jobb világ. Modernebbek vagyunk, de nem vagyunk jobbak. Ehhez képest, a reformáció újraformálódást jelent. Újrakapcsolódást ahhoz, ami mindig volt és mindig lesz. (…) A modernitás azt mondja, hogy az otthont még nem találtuk meg, még nem épült meg az emberiség otthona. Bábel óta próbálkozunk, hogy tökéletes otthont építsünk magunknak. Ezzel szemben, a reformáció azt mondja, hogy az otthon megvan, korábban is megvolt, csak mi elhagytuk. Nem kell új otthont építsünk, haza kell találnunk a régibe! (…) Isten azt mondja az embernek, hogy jó voltál, csak eltorzultál! Vissza kell találnod igazi önmagadhoz! (…) Az Egyház meg kell találja integritását, kapcsolódását Jézushoz. Vissza kell hogy találjon hitelességéhez. Hol van az Egyház hitelessége? A modernitás igézetében egyre inkább eltorzítjuk magunkat, és azt hisszük, hogy haladunk előre. Az Egyháznak jellemzője kell legyen a kedvesség, hogy meg tudja szólítani a más kultúrájú embereket, azokat, akik nem ebben a hitben élnek. (…) A ma Egyházát az viszi előre, ami szeretetben fogan. (…) Mi az Egyház feladata a következő ötszáz évben?” Ökumenikus úrvacsoraosztás után került sor a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség lelkészeinek emlékére készült tábla leleplezésére. A tartalmas program kávészünetet kívánt. A májusi napfényben, gyümölcsfák lombja alatt jól esett ásványvizet, pogácsát, házi süteményt fogyasztani. Ezután ismét benépesült az imaház: a jelmezbe öltözött vallásórás gyermekek játékos párbeszéde (Bóra és Luther) üde színfoltja volt az együttlétnek. A gyermekek, karjukon kosárral, csokoládés kekszet adtak a résztvevőknek. A Bízz Band együttes fellépése előtt Rácz Ervin...

Tovább olvasom

Lesi ifjúsági tábor 2016

2016. szeptember 13. | Kategória: hírek, média

A 2016-os Lesi tábor augusztus 8-án kezdődött és augusztus 17-én ért véget, több mint 250 fiatal vett részt a táborban. Táborunk témája “Értékem a mértékem”. A tíz nap alatt arról hallhattunk és tanulhattunk, hogy melyek azok a dolgok, tulajdonságok az életünkben, amelyek Isten szerint értékesek, mivel mértékünk megmutatja értékünket. A program szinte minden nap ugyan az volt: a reggelt egy felfrissítő tornával indítottuk, amit a reggeli követett. Reggeli után egyéni csendesség következett, melyben egyénileg időt fordítottunk Istenre, s az Ő igéjére. A délelőtti alkalmakon különböző témákról tartottak előadást a lelkészek. Előadást hallhattunk arról, hogy Van-e érték bennem? Mi az Isten akarata az életemmel? Szolgálat, Világnézetek, Kortáscsoport hatásai stb. Az előadók rengeteg hasznos és értékes gondolattal gazdagították a táborozókat. Előadás után kiscsoportokban beszéltük meg az elhangzottakat. Következő programpont az ebéd volt majd ezt követte a szabadidő melyben sok izgalmas játékot próbálhattak ki a táborozók. Lelki életünk pedig erősödhetett a délutáni evangelizációk által. Vacsora után pedig a tábortűz zárta a napot, a tábortűz keretén belül csoportjátékokra került sor, dicsőítésre s bizonyságtételeket hallhattunk a résztvevőktől és a szervezőktől. Vasárnap pedig lehetőség volt az Úr előtt megállni az Úrvacsora keretén belül, másnap, hétfőn pedig kirándulni indult a tábor a vízesésekhez. Szerda délután pedig minden táborozó hazaindult. Az idei tábor is hamar véget ért, de hisszük azt, hogy az ott kapott értékeket haza is hoztuk s elmondhatjuk azt, hogy Szép az élet, mert Krisztus van benne!   Köszönet a támogatásért a Communitas Alapítványnak és a Margittai Polgármesteri Hivatalnak.             Beszámoló: Borsi...

Tovább olvasom

Észak-ír Exodus csapat Kécben

2016. augusztus 18. | Kategória: hírek, média

Ahogy azt az eddigi években már megszoktuk, idén is ellátogatott hozzánk egy Észak-ír fiatalokból álló Exodus csapat. Minden évben többféle szolgálatot vállalnak a fiatalok, idén se történt ez másként. A falu gyerekeinek tartottak gyerekfoglalkozásokat, ami vetélkedőket, énektanulást, kézimunkát, történetmesélést foglalt magába, nagyon interaktív, a gyerekek figyelmét megragadó módon. Nagyon hálásak vagyunk, hogy a gyerekeink ilyesmiben részt vehettek. E mellett pedig a fiataljainkkal is szerveztünk együtt programokat: angolórákat, családlátogatásokat, sőt, még festettünk is együtt. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogatott, s segített a programok lebonyolításában akármilyen módon. Köszönet a Margittai Polgármesteri Hivatalnak, s az Exodus alapítványnak is!...

Tovább olvasom

Tanítványképző akadémia

2016. május 18. | Kategória: hírek, média

Ifjaink is részt vettek az Exodus Tanítványképző Akadémiáján, erről Kajántó Beáta élesdi résztvevő írt egy beszámolót:   Azzal szeretném kezdeni ezt a beszámolót, hogy elmondjam: ez a Tanítványképző Akadémia az egyik legjobb dolog volt az életemben, ami eddig történt velem, de hogy az elmúlt fél évemben a leges-leges-legjobb, az biztos! A záró hétvégét megelőző alkalmakról is mindig úgy mentem el, hogy alig vártam a következő találkozást a vezetőkkel, Jim Brownnal és David Gilkinsonnal és a többiekkel, akikkel ott ismerkedtem meg és csodálatos barátaimmá váltak, de ez a legutolsó, három napos alkalom még felejthetetlenebb volt és minden elvárást felülmúlt! A közös hétvége egy péntek esti közös vacsorával kezdődött, ahol összegyőltünk mind azok, akik együtt voltunk a fél éven át szinte havonta megtatott alkalmakon, majd a finom testi táplálékot gazdag lelki táplálék követte (ahogy ez mindig is volt Szutoron). Közösen visszaemlékeztünk az együtt tanultakra, arra, hogy milyen kell legyen a jó tanítvány, mire jók a kiscsoportos beszélgetések, a mentorálás, a nagyobb gyülekezeti alkalmak és hogyan lehetünk innovatívak és kreatívak az ifjúsági munkában. Szombat éjszaka a magyarországi csoport is csatlakozott hozzánk, ami számomra az egyik kiemelkedő pontja volt a Tanítványképzőnek, mert bár soha nem találkoztunk azelőtt, a Krisztusban testvérként közeledtünk egymáshoz, és mivel ők hitben és missziós munkában is tapasztaltabbak nálunk, nagyon sokat tanultam tőlük. Mi is történt még a hétvégén? Együtt, a két csoport, szombaton kora reggel elindultunk meglátogatni egy pásztort és a nyáját, arra keresve a választ, hogy milyen is a jó pásztor. Mivel én kisvárosban lakom, sok pásztort láttam már életemben, de be kell valljam, hogy nagyon sok mindent tanultam ettől a munkájához kiválóan értő, mély hitű embertől. És akkor döbbentünk csak rá igazán, ahogy a saját szemünkkel is megtapasztalhattuk, hogy a Jó Pásztor soha nem hagyja ott az elveszett juhait és azok mindig biztonságban és vezetve tudhatják magukat. Este a szomszédban lakó Mária néni bizonyságátételét hallgattuk meg és a Szentlélek segítségével a nyelvi akadályokat leküzdve sikerült mindannyian megértsük, hogy szőlővesszőként a Szőlőtőből kinőve hogyan is teremthetünk sok és áldott gyümölcsöt az Ő dicsőségére. A „tanulmányi kirándulsok” mellett természetesen nem maradhattak el a csapatépítő játékok sem, ahol rájöttünk, hogy vakon nem is olyan könnyű rombuszt formálni egy kötélből és azt is megtapasztalhattuk, hogy egyetlen rosszabb dolog van annál, ha valaki vakon halad a bozótban: az, ha vakvezető. De természetesen nem hiányozhattak a dicsőítések sem, szóljanak azok a tréning teremben, reggel hatkor a szobák ajtajában, a tábortűz mellett, vagy a hegy tetején, ahol a csúcsok visszhangozták az Áldom szent neved sorait, amit talán eddig is sokszor énekeltünk, de ilyen tiszta szíből talán még soha. A „kötelező” programon kívül a szobákban éjszakába nyúlóan tovább kerestük Isten jelenlétét és bizonyságot téve elmondtuk egymásnak életünk egy-egy meghatározó eseményét és akkor döbbentem rá igazán a közösség áldásosságára, mert társaim olyan kérdéseimre adtak választ, amelyekre már nagyon régen kerestem. A Tanítványképző előtt csak elképzelni tudtam, hogy milyen is a tökéletes keresztyén közösség, de itt meg is tapasztaltam azt. A vasárnap volt az egész félévből a lejobb és egyszere a legrosszabb nap is. A legjobb volt, mert együtt elmentünk Kécre, ahol a kibocsátó istentiszteleten elindíottak minket a munkára és a legrosszabb, mert ez volt a tanítványképző utolsó napja és mind tudtuk már reggel, ahogy megébredtünk a gitár és az ébresztő csapat hangjára, hogy így, mind együtt, talán aznap találkozunk utoljára. Az istentiszteletről sokat igazából nem tudok mondani, de nem azért, mert nem lenne mit, hanem azért, mert nincsenek szavak leírni azt az áldásos együttlétet, amiben ott részem volt. Azelőtt még soha nem éreztem annyira biztosan, mint azon a délutánon, a Szetlélek jelenlétét. Mindnyájan egy családként, testvérekként vettünk Úrvacsorát, amely nem volt annyira kötött és ünnepélyes, mint...

Tovább olvasom