Hírek

Mindannyiunk reformációja 1517–2017

Posted by on 2017. május 31. in hírek, média | 0 comments

A Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség Mindannyiunk Reformációja címmel szervezett egész napos ünnepséget szombaton a magyarországi Reformáció Emlékbizottság támogatásával.

A rendezvény házigazdája, Illyés Sándor, a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség lelkipásztora volt az úrvacsorás istentisztelet szolgálattevője.

Az ünnepi istentiszteleten Mike Pál magyarkéci (Bihar megye) református lelkipásztor hirdetett igét. Igehirdetésének módja újszerűnek tűnt az evangélikus-lutheránus, a református és az unitárius hallgatók számára. Mike Pál hangsúlyozta: Luther élete és munkássága arról szólt, hogy Krisztus világossága legyen a középpontban. Luther egy eszköz volt Isten kezében, egy eszköz arra, hogy megmutassa a hozzá visszavezető utat azok számára, akik eltávolodtak a krisztusi tanításoktól. Krisztus nem volt vallásalapító. Annyit mondott: jer, kövess engem! Így követték a tanítványok, az apostolok, később a reformátorok. Történelmi időket élünk ma is. A reformáció ötszáz éves. Újabb lendítő erőt nyertünk, nyerhetünk, bár az erős nem mindig próbálkozik. Ma is a hitben való megmaradásért kell harcolni. A reformáció harca kőkemény harc. Luthernek az erővel és a hatalommal kellett megküzdenie, ez a feladatunk ma is. Ebben a pusztító lendületben, amiben élünk, erősen meg kell mozdítani azt, ami megtart. Vissza kell formálni az életünket, meg kell kapaszkodni a gyökerekben. Nem kell eldobni azt, ami van, hanem meg kell változtatni. Beszélni kell arról, ami ötszáz éve volt, de a lényeg az, ami most van. Sokan azt hiszik, hogy a modern ember jobb, mint az ötszáz évvel ezelőtti. Nem jobb az ember, mert nem jobb a világ. Többet tudunk, de ezzel nagyobb a felelősségünk. A reformáció újraformálódás ahhoz, ami mindig volt és mindig lesz, csak elferdült. A reformáció azt mondja, hogy a teremtés óta van otthonunk, csak elhagytuk. Ezt az otthont Bábel óta próbáljuk visszaszerezni, de nem sikerül. Mi az egyházak feladata a következő ötszáz évben? — tette fel a kérdést az igehirdető. Ragaszkodni a gyökerekhez, mert csak a gyökerekkel való kapcsolattartás ad lehetőséget a megmaradásra. A vágott virág, miután elszakad a gyökereitől, egy ideig még él, de hamarosan elpusztul. Aki elszakad az otthontól, egy ideig még keresi az otthont, egy idő után viszont elvész a semmiben. Vissza kell térni a gyökerekhez! Sosem volt ilyen nagy lehetőség az evangélium hirdetésére, mint ma. A baj az, hogy nem élünk ezekkel a lehetőségekkel. A modern technika sok mindenben segít, a lélekkel viszont csak az ember tud foglalkozni, figyelmeztetett az igehirdető.

Illyés Sándor helyi evangélikus-lutheránus lelkipásztor az egyházfelekezete rövid történetét ismertette. Elmondta, hogy az 1900-as évekig Észak-Erdélyben és a Partiumban alig voltak evangélikus-lutheránusok. Az 1900-as népszámlálási adatok szerint Szatmárnémeti város 26 881 lelket számlált, abból 139 evangélikus-lutheránus volt. A szatmárnémeti gyülekezet az első jegyzőkönyv szerint 1908-ban jött létre, akkor 99 felnőttet és 36 gyereket számláltak. Az első lelkész Duszik Lajos volt, akit a nyíregyházi püspök helyezett ide. 1912-ben a város telket adományozott a gyülekezetnek templomépítés céljából. Az akkori hívek annyira szerettek volna templomot, hogy összegyűjtöttek annyi adományt, amiből építhettek volna egy kisebb templomot, de jött a háború, és a templomra szánt pénzt odaadták a magyar hadseregnek abban a reményben, hogy a győztes ország majd visszaadja a pénzt. 1923-ban Rigó János lelkipásztor került a gyülekezet élére, aki lelkileg felrázta a közösséget, majd ifj. Rédei Károly lelkipásztor 1930-ban vásárolta meg a Wolfenbüttel (Wesselényi) utca 36. szám alatti ingatlant, amely a jelen pillanatban is imaház és parókia. A gyülekezet az 1940-es években, Matos Pál lelkész idejében élte az aranykorát, akkor több mint ötszáz lelket számláltak. A második világháború idején többször érte bombázás a várost, és egy bomba a parókia udvarára is becsapódott, az épületek megrongálódtak, a gyülekezet saját erőből végzett felújítási munkálatokat. A leghosszabb ideig — huszonnyolc évig — Páter Gusztáv szolgált. Volt olyan időszak, amikor a lelkész Nagykárolyban élt, és onnan járt Szatmárnémetibe, 2000-től ismét Szatmárnémeti a központ. Jelenleg a szatmárnémeti és a nagykárolyi gyülekezetek összesen százötven lelket számlálnak.

Az istentisztelet végén leleplezték azt az emléktáblát, amelyen az egyházközségben eddig szolgált lelkipásztorok nevei vannak feltüntetve. Szünet után a vallásórás gyerekek (Loga Levente, Loga Szilárd és Jánk Kitty) Bora és Luther címmel adtak elő egy színdarabot, majd megnyílt az Evangélikus arcképcsarnok című kiállítás. A Bízz Band zenekar koncertje kellemes perceket okozott a hallgatóság számára, tanulságos volt Kiss Szabolcs apai református lelkipásztor Ellenszélben is megmaradni a hitben című előadása a gályarabokról.

 

 

Elek György

 

Forrás: frissujsag.ro

Mindannyiunk reformációja Szatmárnémetiben

Posted by on 2017. május 31. in hírek, média | 0 comments

 

Emlékünnepséget szervezett a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség a reformáció 500-ik évfordulója alkalmából. A Reformáció Emlékbizottság (Magyarország) támogatásával zajló rendezvényre május 27-én a Wolfenbüttel utcai imaházban került sor.

Illyés Sándor evangélikus lelkész házigazda minőségében köszöntötte Mike Pál magyarkéci református lelkipásztort, aki – elfogadva meghívásukat-, igei szolgálatra vállalkozott. Köszönetet mondott Kiss Szabolcs apai református lelkipásztornak, aki előadással készült a jeles alkalomra, köszöntötte Balvinszky Sándor református lelkipásztort, valamint a Pálffy unitárius lelkészházaspárt.

„Németországban tizennégy éve készülnek a reformáció ötszázadik évfordulójának megünneplésére. A protestáns egyházak fesztiválokat, koncerteket szerveznek, Luthert millióféleképpen ábrázolják, Wittenbergben – és nemcsak -, Luther sört lehet fogyasztani (…), örülünk annak, hogy Luthert ennyire sztárolják, viszont úgy érzem, hogy túllőttek a célon. (…) Ha Luther felkelne a sírjából, és pólókon, plakátokon látná arcképét, a sok Luther Márton szobrot, nem örvendene mindezeknek, sőt elkeseredne. Luther élete és munkássága ugyanis arról beszél, hogy Jézus Krisztus, a Feltámadott legyen a középpontban. Luther élete azért égett, hogy Krisztus világosságát tükrözze a világnak. (…) Azért volt reformáció, mert deformálódott az Egyház. Aki biciklivel közlekedik, tudja azt, hogy ha kátyúba hajt, deformálódhat a kerék, nyolcas lesz benne, és nem lehet közlekedni. Szervízbe kell vinni a kereket, hogy kikalapálják belőle a nyolcast, használhatóvá reformálják. Luther eszköz volt Isten kezében. Wittenbergi kalapácsütéseivel, elkezdte helyre kalapálni az Egyházat.” – mondta ünnepre hangoló beszédében a házigazda lelkész. Evangélikus liturgia vezetett az alkalomra kijelölt bibliai versek felolvasásáig, mely szolgálatot Pálffy Anna-Mária és Loga Mária végeztek.

Igehirdetésében (bibliai alapgondolat: 1Tim 6, 12), Mike Pál magyarkéci református lelkipásztor hangsúlyozta, hogy állandó reformációra van szükségünk. „Harcba hívlak benneteket az Isten szentlelke segítségével. A hitben való megmaradás harcot igényel. (…) Egy olyan világban kell újraformálódjunk, amely egyre inkább felfuvalkodik önmagában, és azt állítja, hogy tudja a válaszokat. (…) Luther idejében nem voltak a mai értelemben vett globális ügyek, mi pedig egyre inkább globális problémákkal kell hogy szembenézzünk. A világ azzal áltat minket, hogy a modernitás és a reformáció egy és ugyanaz. A kettő közt lényeges különbség van. A modernitás az örök jelen megragadása. Azt hisszük, hogy az ember egy tökéletesedő valóság, de attól, hogy a ma embere többet tud az ötszáz évvel ezelőtt élt embernél, attól csak a felelőssége nagyobb. Ötszáz év telt el a reformáció óta, és nem mondhatjuk azt, hogy a mai világ jobb világ. Modernebbek vagyunk, de nem vagyunk jobbak. Ehhez képest, a reformáció újraformálódást jelent. Újrakapcsolódást ahhoz, ami mindig volt és mindig lesz. (…) A modernitás azt mondja, hogy az otthont még nem találtuk meg, még nem épült meg az emberiség otthona. Bábel óta próbálkozunk, hogy tökéletes otthont építsünk magunknak. Ezzel szemben, a reformáció azt mondja, hogy az otthon megvan, korábban is megvolt, csak mi elhagytuk. Nem kell új otthont építsünk, haza kell találnunk a régibe! (…) Isten azt mondja az embernek, hogy jó voltál, csak eltorzultál! Vissza kell találnod igazi önmagadhoz! (…) Az Egyház meg kell találja integritását, kapcsolódását Jézushoz. Vissza kell hogy találjon hitelességéhez. Hol van az Egyház hitelessége? A modernitás igézetében egyre inkább eltorzítjuk magunkat, és azt hisszük, hogy haladunk előre. Az Egyháznak jellemzője kell legyen a kedvesség, hogy meg tudja szólítani a más kultúrájú embereket, azokat, akik nem ebben a hitben élnek. (…) A ma Egyházát az viszi előre, ami szeretetben fogan. (…) Mi az Egyház feladata a következő ötszáz évben?”

Ökumenikus úrvacsoraosztás után került sor a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség lelkészeinek emlékére készült tábla leleplezésére.

A tartalmas program kávészünetet kívánt. A májusi napfényben, gyümölcsfák lombja alatt jól esett ásványvizet, pogácsát, házi süteményt fogyasztani. Ezután ismét benépesült az imaház: a jelmezbe öltözött vallásórás gyermekek játékos párbeszéde (Bóra és Luther) üde színfoltja volt az együttlétnek. A gyermekek, karjukon kosárral, csokoládés kekszet adtak a résztvevőknek.

A Bízz Band együttes fellépése előtt Rácz Ervin Lajos református lelkipásztor szólt a jelenlevőkhöz. Kiss Szabolcs lelkipásztor Ellenszélben is megmaradni a hitben címmel tartott előadást. A dalos csapat tovább énekelt: műsorukat az Örökkévaló című dallal zárták.

Az emlékünnepség az Evangélikus arcképcsarnok képkiállítás megtekintésével ért véget. Az énekegyüttes tagjai ajándékot vehettek kézhez. A házigazda lelkész köszönetet mondott munkatársainak, és a részvevők életére Isten gazdag áldását kérte.

Forrás: szatmar.ro

Lesi ifjúsági tábor 2016

Posted by on 2016. szeptember 13. in hírek, média | 0 comments

A 2016-os Lesi tábor augusztus 8-án kezdődött és augusztus 17-én ért véget, több mint 250 fiatal vett részt a táborban. Táborunk témája “Értékem a mértékem”. A tíz nap alatt arról hallhattunk és tanulhattunk, hogy melyek azok a dolgok, tulajdonságok az életünkben, amelyek Isten szerint értékesek, mivel mértékünk megmutatja értékünket.
A program szinte minden nap ugyan az volt: a reggelt egy felfrissítő tornával indítottuk, amit a reggeli követett. Reggeli után egyéni csendesség következett, melyben egyénileg időt fordítottunk Istenre, s az Ő igéjére. A délelőtti alkalmakon különböző témákról tartottak előadást a lelkészek. Előadást hallhattunk arról, hogy Van-e érték bennem? Mi az Isten akarata az életemmel? Szolgálat, Világnézetek, Kortáscsoport hatásai stb. Az előadók rengeteg hasznos és értékes gondolattal gazdagították a táborozókat. Előadás után kiscsoportokban beszéltük meg az elhangzottakat. Következő programpont az ebéd volt majd ezt követte a szabadidő melyben sok izgalmas játékot próbálhattak ki a táborozók. Lelki életünk pedig erősödhetett a délutáni evangelizációk által. Vacsora után pedig a tábortűz zárta a napot, a tábortűz keretén belül csoportjátékokra került sor, dicsőítésre s bizonyságtételeket hallhattunk a résztvevőktől és a szervezőktől. Vasárnap pedig lehetőség volt az Úr előtt megállni az Úrvacsora keretén belül, másnap, hétfőn pedig kirándulni indult a tábor a vízesésekhez. Szerda délután pedig minden táborozó hazaindult.
Az idei tábor is hamar véget ért, de hisszük azt, hogy az ott kapott értékeket haza is hoztuk s elmondhatjuk azt, hogy Szép az élet, mert Krisztus van benne!

 

Köszönet a támogatásért a Communitas Alapítványnak és a Margittai Polgármesteri Hivatalnak.stema

communitas

 

 

 

 

 

 

Beszámoló: Borsi Brigitta

Észak-ír Exodus csapat Kécben

Posted by on 2016. augusztus 18. in hírek, média | 0 comments

Ahogy azt az eddigi években már megszoktuk, idén is ellátogatott hozzánk egy Észak-ír fiatalokból álló Exodus csapat.

Minden évben többféle szolgálatot vállalnak a fiatalok, idén se történt ez másként.

A falu gyerekeinek tartottak gyerekfoglalkozásokat, ami vetélkedőket, énektanulást, kézimunkát, történetmesélést foglalt magába, nagyon interaktív, a gyerekek figyelmét megragadó módon. Nagyon hálásak vagyunk, hogy a gyerekeink ilyesmiben részt vehettek.

E mellett pedig a fiataljainkkal is szerveztünk együtt programokat: angolórákat, családlátogatásokat, sőt, még festettünk is együtt.

Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogatott, s segített a programok lebonyolításában akármilyen módon.

Köszönet a Margittai Polgármesteri Hivatalnak, s az Exodus alapítványnak is!

 

stema

exoduslogo

Tanítványképző akadémia

Posted by on 2016. május 18. in hírek, média | 0 comments

Ifjaink is részt vettek az Exodus Tanítványképző Akadémiáján, erről Kajántó Beáta élesdi résztvevő írt egy beszámolót:

 

Azzal szeretném kezdeni ezt a beszámolót, hogy elmondjam: ez a Tanítványképző Akadémia az egyik legjobb dolog volt az életemben, ami eddig történt velem, de hogy az elmúlt fél évemben a leges-leges-legjobb, az biztos! A záró hétvégét megelőző alkalmakról is mindig úgy mentem el, hogy alig vártam a következő találkozást a vezetőkkel, Jim Brownnal és David Gilkinsonnal és a többiekkel, akikkel ott ismerkedtem meg és csodálatos barátaimmá váltak, de ez a legutolsó, három napos alkalom még felejthetetlenebb volt és minden elvárást felülmúlt!

A közös hétvége egy péntek esti közös vacsorával kezdődött, ahol összegyőltünk mind azok, akik együtt voltunk a fél éven át szinte havonta megtatott alkalmakon, majd a finom testi táplálékot gazdag lelki táplálék követte (ahogy ez mindig is volt Szutoron). Közösen visszaemlékeztünk az együtt tanultakra, arra, hogy milyen kell legyen a jó tanítvány, mire jók a kiscsoportos beszélgetések, a mentorálás, a nagyobb gyülekezeti alkalmak és hogyan lehetünk innovatívak és kreatívak az ifjúsági munkában. Szombat éjszaka a magyarországi csoport is csatlakozott hozzánk, ami számomra az egyik kiemelkedő pontja volt a Tanítványképzőnek, mert bár soha nem találkoztunk azelőtt, a Krisztusban testvérként közeledtünk egymáshoz, és mivel ők hitben és missziós munkában is tapasztaltabbak nálunk, nagyon sokat tanultam tőlük.

Mi is történt még a hétvégén? Együtt, a két csoport, szombaton kora reggel elindultunk meglátogatni egy pásztort és a nyáját, arra keresve a választ, hogy milyen is a jó pásztor. Mivel én kisvárosban lakom, sok pásztort láttam már életemben, de be kell valljam, hogy nagyon sok mindent tanultam ettől a munkájához kiválóan értő, mély hitű embertől. És akkor döbbentünk csak rá igazán, ahogy a saját szemünkkel is megtapasztalhattuk, hogy a Jó Pásztor soha nem hagyja ott az elveszett juhait és azok mindig biztonságban és vezetve tudhatják magukat. Este a szomszédban lakó Mária néni bizonyságátételét hallgattuk meg és a Szentlélek segítségével a nyelvi akadályokat leküzdve sikerült mindannyian megértsük, hogy szőlővesszőként a Szőlőtőből kinőve hogyan is teremthetünk sok és áldott gyümölcsöt az Ő dicsőségére.

IMG_7505A „tanulmányi kirándulsok” mellett természetesen nem maradhattak el a csapatépítő játékok sem, ahol rájöttünk, hogy vakon nem is olyan könnyű rombuszt formálni egy kötélből és azt is megtapasztalhattuk, hogy egyetlen rosszabb dolog van annál, ha valaki vakon halad a bozótban: az, ha vakvezető. De természetesen nem hiányozhattak a dicsőítések sem, szóljanak azok a tréning teremben, reggel hatkor a szobák ajtajában, a tábortűz mellett, vagy a hegy tetején, ahol a csúcsok visszhangozták az Áldom szent neved sorait, amit talán eddig is sokszor énekeltünk, de ilyen tiszta szíből talán még soha. A „kötelező” programon kívül a szobákban éjszakába nyúlóan tovább kerestük Isten jelenlétét és bizonyságot téve elmondtuk egymásnak életünk egy-egy meghatározó eseményét és akkor döbbentem rá igazán a közösség áldásosságára, mert társaim olyan kérdéseimre adtak választ, amelyekre már nagyon régen kerestem. A Tanítványképző előtt csak elképzelni tudtam, hogy milyen is a tökéletes keresztyén közösség, de itt meg is tapasztaltam azt.

A vasárnap volt az egész félévből a lejobb és egyszere a legrosszabb nap is. A legjobb volt, mert együtt elmentünk Kécre, ahol a kibocsátó istentiszteleten elindíottak minket a munkára és a legrosszabb, mert ez volt a tanítványképző utolsó napja és mind tudtuk már reggel, ahogy megébredtünk a gitár és az ébresztő csapat hangjára, hogy így, mind együtt, talán aznap találkozunk utoljára. Az istentiszteletről sokat igazából nem tudok mondani, de nem azért, mert nem lenne mit, hanem azért, mert nincsenek szavak leírni azt az áldásos együttlétet, amiben ott részem volt. Azelőtt még soha nem éreztem annyira biztosan, mint azon a délutánon, a Szetlélek jelenlétét. Mindnyájan egy családként, testvérekként vettünk Úrvacsorát, amely nem volt annyira kötött és ünnepélyes, mint a „normális” istentiszteleteken, de mégis, a maga egyszerűségével a legemlékezetesbbként marad meg az életemben. Végül az Élő Kövekkel való dicsőítést követően kivonultunk az udvarra megcsinálni az utolsó közös képeket és átadni az utolsó szoros öleléseket és azután mindennek vége lett.

Vagy inkább csak akkor kezdődött? Mások nevében nem beszélhetek, de számomra az a délután egy új kezdet volt, az egész Tanítványképző Akadémiával együtt. Mert ott olyan megerősítést, bátorítást, lelki táplálékot, tanítást, barátokat, testvéreket kaptam, amik határozottan és magabiztosan indíanak az útra. A félénkségem és visszahúzódottságom, amit az egyik alkalmon, amikor a hátrányosabb tulajdonságainkról beszélgettünk, első helyen említetem meg, mintha kámforként tűnt volna el azon a hétvégén és azóta sem mutatja jeleit.

Mi történt azóta? Eltelt három nap, és én azóta nem győzöm gyönyörködni Isten hatalmasságában és gondviselésében, azóta szüntelen Őt dicsőítem, minden gondolatomban Ő jár, Vele kelek, Vele alszok el és miatta mosolyodok el a nap különböző pillanataiban, mert eszembe jut az a végtlen szeretet, amit felém áraszt. És tudom, hogy ez a boldog állapotom nem fog elmúlni egyhamar, ahogy az Ő állandó gondviselése sem.

Áldom az Urat nap mint nap az Ő csodáiért és a Tanítványképző Akadémiáért, azért, hogy bár néha megpróbáltatások árán, de mindannyiunkat összegyűjtött, a vezetőket felhasználva tanított minket és minden pillanatban jelen volt. Az az istentisztelet valóban nem a vég volt, hanem valami újnak és jónak a kezdete!

IMG_7516

Érkeserű, Magyarkéc

Posted by on 2016. március 19. in élő kövek hírei, hírek, média | 0 comments

Lassan elérkeztünk az év eleji pörgésünk végére. Jó pár imaheti és egyéb szolgálatunk volt, ami bezsúfolta a programunkat, és tanított az áldozathozatalra Őérte. Be kell valljam – szerintem mindannyiunk nevében -, hogy ez nem egy könnyű feladat. Igaz, hogy minden egyes alkalom egy áldás volt Tőle, viszont előtte meg kell hoznunk azt a – sokszor nem egyszerű – döntést, hogy rászánjuk az időnket a szolgálatra.

Szóval a programunk lazulása ellenére ez a hétvége még eléggé a pörgés jegyében telt el. Két szolgálatunk is akadt. Igaz, hogy mindkettő “majdnem otthon” volt, de attól még energiaigényesek voltak.

Szombaton Érkeserűben vehettünk részt egy ifjúsági csendesnapon több mint 200 fiatallal. Ez az alkalom a találó ÉlesztŐ címet kapta, és érezhettük mindannyian, hogy ha nyitott füllel és szívvel voltunk jelen, akkor Ő valóban élesztgetett minket. A nap fókuszában található előadás is nagyon ütős volt, hiszen olyan aktuális témát feszegetett, mint a szer-, szerencsejáték, és más függőségeink. A legütősebb talán az volt benne, hogy egy fiatalember kiállt elénk, és őszintén, egyértelműen, ferdítés és magyarázkodás nélkül kijelentette, hogy ő játék-, és nikotinfüggő, valamint időszakos alkoholista. Egy ilyen kijelentés nem nagyon hagy nyugodni. Azóta is bennem van a felszólalása utáni döbbent csend.

Vasárnap hazai pályán, Kécben szolgálhattunk nemzeti ünnepünk margóján. Isten üzenete nem maradt el itt sem: Halott nemzet vagyunk! És ahogy Ezékiel látomásában sem éledtek meg a csontok maguktól, mi sem vagyunk képesek újból életre kelteni magunkat. Viszont ha Ő azt mondja akár a száraz csontoknak is, hogy álljanak össze, kerüljenek rájuk inak, izmok, hús, akkor az meg is fog történni! Ez pedig azt jelenti, hogy minket is képes kihozni a punnyadt, érdektelen, fásult életünkből. Sőt Ő a Lelkét adja nekünk, ami megeleveníthet, és általa nem csak éldegélni fogunk itt a Földön, hanem értelmes életet kapunk. Érte élni, Őt szolgálni.

Mi Érte élünk. Te?

Szeretettel,

a Kövek.

Désháza, Szatmár

Posted by on 2016. március 19. in élő kövek hírei, hírek, média | 0 comments

Már lassan nem győzőm írni a beszámolókat. Persze ez inkább hálára ad okot, hiszen Isten megadja, hogy ennyi helyre vihetjük magunkkal az Örömhírt.

Meg az is bennem van, hogy sokkal beszédesebb mostanában a Facebook-oldalunk. Rengeteg képet, sok videót, s hasonló érdekességeket találtok ott, szóval érdemes benézni 😉
Ugyanez a helyzet a hétvégi szolgálatainkkal kapcsolatban is. Ritkán került fel eddig ilyen sok dolog az alkalmakról, mint a legutóbbi két szolgálatról.

Szombaton Kálmán testvérünk mennyegzőjén szolgálhattunk, örvendezhettünk együtt az ifjú párral. Igaz, hogy nagyon fárasztó nap volt számunkra, de nagy szeretettel dicsőítettünk együtt a násznéppel, és örültünk, hogy többen is bekapcsolódtak az éneklésbe. Sok áldást kívánunk nektek innen is, Kálmán és Anikó!

Még aznap éjjel átutaztunk Szatmárra, ahol a Németi Egyházközség vendégházában kaptunk helyet a pihenésre. Igaz, hogy rövid volt, és majdnem mindegyikünk legszívesebben kihajította volna a telefonját az ablakon, amikor bekapcsolt az ébresztő, de mégis kaptunk erőt a naphoz. Egy kiadós reggeli után (amit a Puskás család hűtőszekrényének a kiürítésével értünk el.. Köszönjük Csaba és Sari!) siettünk beszerelni a Láncos templomba. Hála Neki sikerült időben készen lennünk, és annak ellenére, hogy a technika ördöge és a fáradtságunk is beleszólt az alkalom és a szolgálatunk lefolyásába, mégis áldott időt tölthettünk együtt az ottani testvérekkel. Nagyon hálásak vagyunk a bíztatásokért, amiket kaphattunk még az idősebb gyülekezeti tagoktól is. Sokat jelent számunkra.

Ezek után pedig egy óriási ünnepi ebéd fogadott minket, együtt a vendéglátóinkkal.

Köszönünk mindent, amit kaptunk a hétvégén (is): imákat, mosolyokat, öleléseket, bátorításokat, adományokat!

Találkozunk szombaton, Keserűben!

Szeretettel,

a Kövek.

A Szeretet Nagykágyán

Posted by on 2016. március 19. in élő kövek hírei, hírek, média | 0 comments

2016 hosszú februárja után a március első estéjét Nagykágyán tölthettük. Nem mondható el más róla, mint az, hogy Isten jelen volt az áldásával. Vagy mégis kereshetnék egy jobb szót is rá. Hiszen abban a körülbelül két órában túlzás nélkül legalább százszor elhangzott a “szeretet” szó (utólag nagyon sajnálom, hogy nem számoltam meg…). Kell-e ennél több? Ő mindenben a szeretetét mutatja nekünk, csak meg kell tanulni észrevenni. Nekünk tegnap este egy ilyen “bemutató” volt a kágyaiakkal való közösség. Nagyon feltöltött minket  az a rövid idő. amit ott tölthettünk. De persze nem csak a számunkra jónak tűnő dolgokban van benne Istennek a szeretete, de erről a témáról majd érdemes lesz onnan az örökkévalóságból visszanézni. Biztosan meglepő lesz.

A mi részünkről egy külön áldás volt, hogy végre újból együtt dicsőíthettünk trombitás testvérünkkel, Lórival. Régóta vártuk már, és végre összejött. Minden szubjektivizmus nélkül elmondhatom, hogy nagyon jól szóltunk vele együtt 😉 Reméljük, hogy Isten megtart bennünket együtt, és még sokáig szolgálhatunk Neki, mostmár trombitával is kiegészülve.

Köszönjük Nagykágya! Köszönjük, Istenünk!

Szeretettel,

a Kövek.

Újszilvás, Tápiószőlős, Pusztaújlak

Posted by on 2016. március 19. in élő kövek hírei, hírek, média | 0 comments

3 nap, 5 szolgálat:

  1. péntek de. 8:00 Újszilvás
  2. péntek de. 10:30 Tápiószőlős
  3. péntek du. 18:00 Tápiószőlős
  4. szombat de. 10:00 Újszilvás
  5. hétfő du. 18:00 Pusztaújlak

Bele sem gondoltam, hogy ilyen húzós lesz. Ezt nem dicsekvésképpen írom le nektek, hanem azért, hogy az én lelkem ne feledje el, hogy Ő mennyi jót tett velem (Zsolt 103,2).

  1. Fáradtak voltunk, korán reggel volt, egy rövid éjszakai pihenés után, de Ő mégis áldott közös dicsőítést ajándékozott nekünk, legalább 200 kicsi és nagy testvérrel.
  2. Soha nem kellett még ilyen gyorsan összepakolni, és eljutni a következő szolgálati helyre, és mégis sikerült időben befejezni mindent, és az ugyancsak népes és lelkes fiatal és gyereksereg éneklése által sok erőt “adott vissza” nekünk Az, Akiről és Akinek énekeltünk.
  3. Ide már elméletileg sokkal pihentebben érkeztünk, és nyugodtabb szívvel lehettünk együtt az összegyűlt testvérekkel, akik legalább olyan örömmel fogadtak minket, mint az előző két alkalommal a gyerekek.
  4. Ez már nem hajnal volt, az időkeretünk sem volt olyan szigorú, mint az előző 3 alkalommal, így legalább két és fél órát lehettünk együtt közösen játszva, dicsőítve, Őt hallgatva az egybegyűlt kis közösséggel.
  5. Igaz, hogy erre az alkalomra volt két napunk felkészülni, feltöltődni, viszont mégis éreztem, éreztük, hogy nem a mi erőnktől függött ez sem. Fáradtak voltunk, a hangunk sem volt “a régi”, de ahogy az igehirdetésben is hallhattuk, egyedül Isten az, aki jót tesz általunk, ha megengedjük Neki, mert magunktól nem vagyunk képesek rá.

Köszönjük a meghívást, szeretetet Nagy József Tiszteletes Úrnak, a tápiószelei, tápiószőlősi és újszilvási testvéreknek, Fazakas Ferenc és Eszter Tiszteleteseknek illetve a pusztaújlaki testvéreknek!

Köszönjük az imatámogatást, amit eddig is biztosítottatok! De nagyon kérünk, hogy tegyétek meg továbbra is, ha eszetekbe jutunk. A jövő hét is nehéz lesz, több szolgálattal, ahova nagy szeretettel megyünk, de szükségünk van arra, hogy tudjuk, Isten előtt van az ügyünk.

Áldott hetet nektek!

Szeretettel,

a Kövek.

December – Január

Posted by on 2016. március 19. in élő kövek hírei, hírek, média | 0 comments

Újabb bejegyzés, újabb bocsánatkérés… Azt hiszem nem titok előttetek, hogy annak ellenére, hogy nem írtam ide ki, rengeteg helyen megfordultunk az utolsó bejegyzésem óta, viszont be kell valljam, hogy a kényelmességem, és néha az időhiányom miatt nem írtam beszámolókat. Kérlek nézzétek ezt (újból) el nekem…

Szóval először is volt Karácsony (Krisztusra Hangolva Váradon, egy margittai kültéri koncert, 4 nagyon áldott karácsonyi koncert 80 fiatallal együtt dicsőítve: Margittán, Kécben, Szőllősön és Bagoson), aztán rövid szünet után elkezdtük az imaheti szolgálatokat (eddig Kisszántón, Hegyközpályiban, Érendréden), de még mindig van előttünk pár alkalom.

Egy biztos: ne az mutassa meg a hálánkat, lelkesedésünket, hogy milyen aktív a blog írója.

Köszönjük a meghívásokat, dicsőítéseket, és főleg az imatámogatást! Nagyon nagy szükségünk van a közbenjárásotokra, hiszen ha rajtunk múlna, sok minden nem menne ilyen jól (lásd ezt a blogot például).

Köszönjük! Sok áldást a mindennapjaitokra!

Szeretettel,

a Kövek

P.S.: És ITT egy kis kárpótlás azoknak, akik nem böngészik a Facebook oldalunkat, és innen várták a híreket.