Hírek

Vetkőzzetek, öltözzetek, repüljetek!

Posted by on 2017. augusztus 4. in hírek, média | 0 comments

A találkozó napjai alatt valamit levetkőztünk, és valami újba öltöztünk fel lélekben. Miért tettük ezt? Hogy merjünk álmodni, és megtenni azt, ami lehetetlen – erre buzdított Mike Pál utolsó csillagpontos főelőadásában.

Mivégre mindez?

„Ízleljétek, érezzétek, hogy jó az Úr! És emlékezzetek, ha mákos beiglit láttok, vagy szalonnát hagymával, hogy az atyai házban készítik nektek a legfinomabb eledelt, amivel jóllakhat az életetek!” – mondta Mike Pál egy tálca mákos beiglivel a kezében a nagyszínpadon. A tegnapi előadásra visszautalva azt kérdezte: mit tegyünk most, hogy hazatértünk, új ruhát kaptunk, Jézus Krisztus javaiból élhetünk, jó nekünk itt lenni? Mi van ez után?

Az atyai ház biztonságos környezetében elfogadást kapunk, meggyógyulunk, de mindennek célja van. Ahogy az áhítat előtti egyik ének fogalmaz: „Tégy eggyé, Urunk, hogy meglássa a világ, hogy eljöttél…” Ez mindennek a célja: hogy mások, akik még a moslékos vályú mellett állnak, küzdenek szorongásukkal, életük ürességével, megízleljék a mákos beigli jó ízét.

De mit tehet egy Csillagpont-résztvevő másokért? Annyi lenne ez a találkozó, hogy töltekezünk, együtt vagyunk, bulizunk, vagy van valami ennél több is itt?

A megölt lehetetlen

Az ember szárnyakra vágyik – van olyan energiaital, amely szárnyakat kínál fogyasztójának, de látjuk, hogy ezekkel a képzelt szárnyakkal csak lezuhanni lehet. – A felvilágosodás nagy bűncselekménye, hogy megölte a lehetetlent, és korlátlan uralmat adott az észnek a világ felett. A modern ember szerint nem létezik, ami nem érzékelhető, pedig igenis létezik lehetetlen, ami Isten kezében, az ő hatalma alatt mégis lehetségessé válik. Pál apostol így fogalmazta ezt meg: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)

Isten álmodni tanít

Élt a 18–19. század fordulóján Ulmban egy férfi, Albrecht Ludwig Berblinger, aki repülni, szárnyalni akart. Erről a legtöbben álmodni sem mertek az ő korában. Berblinger művégtagokat készített embereknek, hogy ki tudjanak lépni korlátaik közül. Ő ugyanazt akarta, mint minden ember: túlszárnyalni a korlátokat, legyőzni a lehetetlent, ezért hatalmas szárnyakat készített magának, és – a Bajor-Alpok lábánál található kedvező légáramlatoknak hála – teljesült nagy álma: a levegőbe emelkedhetett.

„Barátai ámulatba estek, és hiszem, hogy Isten is táncra perdült. Miért gondolom ezt? Mert a mi

Atyánk mindig örül annak, amikor merünk álmodni, kérni, amink nincs, keresni, amire szükségünk van.

Amikor álmodunk, akkor hasonlítunk a legjobban Istenhez, hiszen az álomban a lehetetlenből áll elő a lehetséges. Isten erről könyvet is íratott embereivel: mert ki hinné, hogy egy nyolcvanéves pásztor jól jöhet ki abból, ha ujjat húz a fáraóval, mint Mózes? Hogy tinédzser pásztor terít le egy óriást, mint Dávid? Hogy éjszakai műszakban dolgozó pásztorok nemcsak angyalokat látnak, hanem magát Isten Fiát is egy jászolban?

Isten örökkévalóságosan szárnyalni tanítja a földhöz ragadt embert. »Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kapnak, mint a sasok« – ez Isten reformációja

– összegezte Mike Pál. Hozzátette: a nagy feladatunk tehát, hogy szárnyaljunk, repüljünk, vállaljuk a lehetetlent, mert ha nem vállaljuk, az nem történik meg. Ugyanis Jézus Krisztus áldozata által valami olyasmit kaptunk, amellyel lehetővé válik a lehetetlen. Erről a valamiről azt mondja a tékozló fiú története: „Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára!” (Lk 15,22)

Ruha szárnyaláshoz

De milyen az a ruha, amelyben repülni is tudunk? Mike Pál hangsúlyozta: ez nem a mi ruhánk. Jézus maga mondja: „…nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5) Pál apostol így ír erről: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) Jézus Krisztus ugyanis nem az alkalmasokat hívja el, hanem alkalmassá teszi azokat, akiket elhívott maga mellé – felszabadító üzenet ez mindazoknak, akik már-már elhinnék, hogy valójában semmire sem jók. Ezt az érzést, a szégyenérzetet könnyű összekeverni a bűnbánattal – azonban utóbbiban ott a reménység, hogy hiányosságaink betölthetők, hogy a bűn valóság, de a bűnbocsánat is az. „Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.” (Róm 6,8)

Ez a ruha látható, ragyog a mássága – és a világnak szüksége is van rá, hogy életünk minden területén ott tündököljön Jézus Krisztushoz tartozásunk. „Ez a láthatóság azonban kockázatos is: vannak helyek a világon, ahol felállhatsz keresztyén emberként a nagyszínpadra, és vannak helyek, ahol ugyanezért a vérpadra kell állnod. Ugyanis lesznek, akiket zavarni fog a tisztaságotok, az elkötelezettségetek, és be akarnak majd titeket mocskolni. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy Iáttatni engedjétek, hová tartoztok. Az élőnek látszó Európa nem mer fényleni, a déli féltekén azonban Napként ragyognak a keresztyének, mert nem szégyellik az életet Krisztusban. Olyan ez a kettő, mint a még élőnek látszó virág a vázában, és mint a virágföldbe ültetett virág – hívta fel a figyelmet az előadó, és emlékeztetett: a hit szép harc, amelyben az értelem viaskodik a számára befogadhatatlannal.

Rólunk, keresztyénekről ítélik meg az emberek az Atya ízlését, ezért fontos, hogy őrizzük a tőle kapott ruhánk tisztaságát, hogy Krisztus jó illata legyünk az Atya dicsőségére. Ez a világ arra vágyik, hogy nyilvánvalóan látható legyen Isten világossága, ezért nekünk ebben a nyomorúságos valóságban újra és újra figyelnünk kell arra, hogy tiszta kezeket emeljünk az ég felé.

„Hiteles fiatalokra van szükség, akik lényük legbelsejében hordják magukban ezt a tisztaságot. Ez a ti reformációtok, amit Isten veletek akar elvégezni.

Hogy ezt megtehesse, őszintének kell vele lennünk: Uram, lásd, ez az én valóm” – mondta az előadó.

A reformációban újra találkozik Isten és ember, és beszélgetni kezdenek egymással. „Rá vagy csatlakozva a zene forrására, vagy csak rázod a fejed? Jó illat vagy-e ebben a világban? Az lehetsz. Ez lehetetlen, de Isten nem ijed meg a korlátaidtól, ő át tudja törni őket. Ez a keresztyén élet nagy viaskodása a felvállalásért, a tisztaságért, »hogy meglássa a világ, hogy eljöttél…« Szabad nektek vívódnotok, ahogy hitbeli elődeitek is vívódtak a reformációkor” – tette hozzá Mike Pál.

Vállalni a lehetetlent

Milyen keresztyéneket vár a világ? „Szépek legyetek, nézhetők, kedvesek azokkal, akik még nem ismerik az Atya szeretetét. Legyen bennetek türelem, alázat, szelídség, önfeláldozás, hogy így beszéljetek az Atyáról szép hitvallással, mert amink van, nagyon értékes!” – magyarázta az előadó, és emlékeztetett: van valaki, akinek az a rémálma, hogy repülni lát minket. „A kísértő le akarja törni a szárnyaitokat.”

Albrecht Ludwig Berblinger, amikor a fejedelemnek akarta a Duna felett megmutatni, hogy tud repülni, csúfos kudarcot szenvedett: lezuhant. A város püspöke másnap arról prédikált, hogy az ember nem arra teremtetett, hogy repüljön. Berblinger szárnyai itt törtek el végleg – ebbe belebetegedett, és bele is halt. A tinik is sok rosszat hallanak magukról, és egy idő után elhiszik, hogy semmit sem érnek, semmire sem képesek „Isten azonban mindannyiótoknak szárnyakat akar adni! Ma már repülőn a legegyszerűbb eljutni Ulmba – Berblinger álma tehát valóra vált.

Jézus Krisztus, aki életét adta érted, visszaölelt téged az atyai házba, és neked is szárnyakat ad, hogy azokkal másokat szolgálj”

– zárta gondolatait Mike Pál, és köszönetet mondott mindazoknak, akik vállalták a számukra lehetetlennek tűnő kihívásokat azért, hogy Isten szárnyakat adhasson azoknak, akik az ő szavát hallgatták a debreceni Csillagponton: „Hálával gondolunk mindazokra, akik mertek álmodni. Hatalmas lehetőség van benned, ha a feltámadott Krisztus él benned. Hála Istennek azért a lehetőségért, amit tibennetek adott egyházunknak! Vetkőzzétek le a szégyent! Öltözzétek fel az Atya új ruháját! Repüljetek!”

Bagdán Zsuzsanna
Fotó: Asszonyi Eszter

Biztonságos hely tékozló fiaknak

Posted by on 2017. augusztus 4. in hírek, média | 0 comments

A biztonságos helyről, a mákos beigliről, a tékozló fiúról és az öt soláról szólt második előadásában Mike Pál lelkipásztor.

Vállalni önmagunk

„Szépséges ifjú barátaim, annyira nagy öröm itt lennem veletek! Szükség van a közössége, az ölelésre, a táncra, Isten közelségére, aki maga az élet!” – hangsúlyozta tegnapi előadására visszautalva Mike Pál. Emlékeztetett: a szégyen állapotában Isten nélküli önmagunkkal, belsőnk betölthetetlen űrével találkozunk, amelyet takargatni kezdünk, befedezve magunkat mindazzal, amitől szebbnek, jobbnak, értékesebbnek képzeljük magunkat.

„Vegyétek le a fügefaleveleket, mérgező ruháitokat, ne takargassátok szégyeneteket, hogy Isten maga öltöztethessen fel benneteket!”

– kérte a résztvevőktől az előadó.

A levetkőzéshez, önmagunk vállalásához azonban meghitt, biztonságos helyre van szükség. Van-e olyan hely, ahol nyugodtan vállalhatom ürességem, gyengeségem, sebzettségem is? Önmagunk meztelen valójának vállalása mindig kockázatos – de ez a kockázat minimalizálható, például itt, a Csillagpont biztonságos, elfogadó közegében.

Mákos beigli a magam módján

Volt egyszer egy kedves házaspár nagy anyagi szükségben, akik mákos beiglire vágytak, és nekiálltak sütni azokból a maradékokból, amiket a kamrájukban találtak. Se liszt, se tojássárgája, se margarin nem akadt, nem volt sem cukor, sem narancshéj, sem lekvár, csak némi korpa, zsír, frissességét vesztett tojásfehérje és pár marék mák. Amikor mégis elkészítették a tésztát, és leültek, hogy elfogyasszák, az első pár nehézkes falat után felnézett a férj, és azt mondta: „Drágám, én nem értem, mit szeretnek az emberek ezen a mákos beiglin.”

Így érezheti magát a magyar fiataloknak közel negyvenhárom százaléka, akik egy 2016-os felmérés szerint a maguk módján vallásosak. Csak összehasonlításképp: a Csillagpont nagyszínpada előtt Igét hallgató négyezer résztvevő a Kárpát-medence 1,7 millió fiataljának mindössze 0,23 százaléka, létszámuk töredéke a nagy zenei fesztiválok több százezer résztvevőjének. A mai ember különösen hajlamos arra, hogy saját ízlése szerint saját hitrendszert, nevermind-kultúrát építsen fel abból, amit a neten olvas vagy a tévében lát, és azt éli meg, hogy „nem is olyan jó a mákos beigli, pedig mindenki ezt habzsolja!” A maga módján próbálja betölteni a benne tátongó űrt – úgy, mint annak idején a tékozló fiú.

Biztonság és bővelkedés

„Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok!” (Lk 15,17) – döbbent rá a kongó ürességre a disznók vályúja mellett a bibliai tékozló fiú, és elindult az egyetlen biztonságos helyre: hazafelé. Még távol volt, egészen távol, amikor apja meglátta, megszánta és elészaladt. És elkezdődött az ünneplés, az örvendezés, hogy a fiú hazajött és él.

„Hol van az a hely, ahol levetkőzhetek, és pucéron ehetek egy jó mákos beiglit? 

Itt, a Csillagponton levetkőzhetem szégyenemet, és jóllakhatok az igazi mákos beiglivel. Ez a biztonságos, bővelkedő hely maga az egyház” 

– mondta Mike Pál, és Luther Mártont idézve hozzátette: az igaz ember hitből él. „Milyen az egészséges, befogadó egyház, a hely, ahol helyem van? Erre keresi a választ a reformáció az egyházban” – világított rá az előadó.

Az igazi recept

Az egyház az a biztonságos hely, ahová mehetek, mert ott befogadnak. A tékozló fiúnak még a moslékból sem volt szabad ennie, még azon a megvetett helyen sem fogadták be – ahonnan hiányzik a befogadás, az nem egyház. – A reformátorok felismerték az igazi beigli receptjét, illetve visszatértek hozzá. Ha ebből bármit elhagyunk, akkor az egyház nem lesz több, mint egy klub. Volt idő, amikor a nem megfelelő helyről és a nem megfelelő módon töltekezés miatt kimerültek az egyház tartaléka, pedig ez az a hely, ahol irgalommal fogadnak, ha hazatérünk. Isten minden utunkon követ minket a szemével, és hazavár akkor is, amikor mi távol vagyunk az atyai háztól.

Jézus Krisztus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28) Ez, hogy jöhetünk bárhonnan az atyai házba, mert van bocsánat, maga a sola gratia, hiszen ez egyedül kegyelemből lehetséges – emlékeztetett Mike Pál, és egy amerikai punk prédikátort idézett: „Két dolgot hozhatsz haza: a romlottságodat és a hitet, hogy van bocsánat.” Az előadó hozzátette: „Ide a Csillagpontra is ezek hoztak el téged. Itt van a helyed, mert valaki kifizette azt, amit elpocsékoltál – sokat fizetett azért, hogy újra a tiéd lehessen, amit elvesztegettél. Ott van egyház, ahol maga az Atya vár téged.”

Hol van akkor egyház?

Ott van egyház, ahol az Atya ölelése, szeretete a legfontosabb. Ahol ő maga van a középpontban. „Az Atyával találkozás szenvedély, lelkesedés, kapcsolat. Egyház ott van, ahol egyedül Istené a dicsőség. Ezt jelenítik meg a román képzőművész, Liviu Mocan égre meredő kürtjei. Így kürtöljük világgá: ebben a házban Isten vár téged” – mondta Mike Pál.

Az előadó hozzátette: ott van egyház, ahol Istennek szava van. Ott nincs egyház, ahol valamilyen testület, tanítóhivatal, hagyomány valamit jobban tud, mint maga Isten. A sola Scriptura elve adta vissza az Ige méltó helyét – Luther Márton ezt így fogalmazta meg a saját életére nézve: „Lelkiismeretem Isten Igéjének foglya.” Ma is innen, Isten írott szavából kapunk egyedül útmutatást életünk megjobbítására – szögezte le a lelkipásztor.

Ott van egyház, ahol a nagy testvérek is örömmel várnak bennünket. A tékozló fiú történetének ez az egyik legnehezebb része, amelytől valójában ez a tékozló fiúk története lesz – hiszen az idősebb fiú, bár otthon marad, de valójában nem szereti sem fivérét, sem édesapját. A testvér is csak ember, emberi indulatokkal. – Szinte halljuk a mai nagy testvéreinket, vagy magunkat: „Ez az én padom! Ez az én egyházam! Még hogy odaadjam ennek a csavargónak, amit hűséges, kitartó munkával gyűjtöttem? Ha ő is itt van, akkor én nem akarok itt lenni.”

Igazi egyház az, ahol a nagy testvérek is várják a kallódókat – még akkor is, ha nincsenek mindig a helyzet magaslatán.

Ne csak a láthatókra nézz, hanem Isten láthatatlan történetére is! – bátorított Mike Pál. Isten ugyanis tudja, kik az övéi, és az övéit jóllakatja, megelégíti. Az ebbe belekapaszkodó hit olyan, mint az ég felé fordított horgony: sola fide, azaz hit által a láthatatlanba horgonyozunk. „Éppen ezért a legfontosabb: ott van egyház, ahol a láthatatlan valóságban ott ül melletted valaki, aki nem félti tőled, amije van, hanem a sajátjából ad – foglalta össze Mike Pál. – Nem sajnálja tőled a hízott tulkot, nem fordul el tőled, hanem még az életét is odaadta érted, hogy neked jobb legyen, hogy szabadon és bizalommal hazajöhess. Ő az út, amelyen járva odaérsz, ahová oda kell érned. Ő a biztosíték arra, hogy hazaérsz oda, ahol biztonság van. Solus Christus. Egyedül Jézus Krisztus.”

Bagdán Zsuzsanna
Fotó: Vargosz

Jézussal indult a reformáció

Posted by on 2017. augusztus 4. in hírek, média | 0 comments

Közösség, tánc, ölelés – ez Isten eredeti terve az emberrel, akit elpecsételt, biztonságba helyezett, és akivel közösséget vállalt. Erről az eredeti tervről és ennek megromlásáról beszélt szerda reggeli első előadásában Mike Pál, a Csillagpont főelőadója.

Jézus ma is ad

Jézust egyszer négyezren vették körül, és a tanítványok megijedtek: mit tudunk nekik adni, hogy ne maradjanak éhen? Ez a riadalom munkálhat abban az előadóban is, aki végigtekint a nagyszínpadról a találkozó közel négyezer résztvevőjén. Jézus annak idején nem ijedt meg, hanem azt kérte tanítványaitól: hozzátok ide, amitek van, aztán osszátok szét, amit visszaadok nektek! „Amink van, elég kevés: mégis, ahogy annak idején a hét kenyér és a pár hal elég volt mindenkinek, aki éhezett és kért.

Reménységünk, hogy Jézus Krisztus ma is ad azoknak, akik hozzá fordulnak”

 – mondta köszöntő szavaiban Mike Pál.

A reformáció Isten története

Lázban tartja a fiatalokat és a világot az egyik ismert együttes énekesének közelmúltbeli tragédiája. Több hasonló, a világot felkavart esetre emlékszünk: Mike Pál a Nirvana együttes frontemberének, Kurt Cobainnek szomorú példájára emlékeztetett előadása elején. Az együttes a kilencvenes évek elején 30 millió eladott lemezén kiáltotta a világba a kor emberének talajvesztettségét, reménytelenségét, kiábrándultságát, az emberi élet ürességét. Nevermind című albumuk azt üzente: ne rágd magad rajta! Ne foglalkozz azzal, ami nem jó, szép és igaz!

„Sokszor törekszünk elfedezni az élet értelmetlenségének érzését, menekülünk az üresség elől. Voltak és vannak, akik úgy érzik, nem bírják elhordozni ezt az ürességet. Lehet, hogy te is vívódsz épp azzal, hogy értékes életre vágysz törékeny emberként. Hogyan lett az emberben ez a tátongó mélység? Miért kell nekünk e tátongó mélység láttán a reformációról beszélnünk?” – tette fel a kérdést a főelőadó. Mike Pál azt mondta: a reformáció több mint történelmi esemény, mint emberi történet, az ugyanis Isten története, az ő megmentési terve az ember számára. Az emberi történetet átszövi Isten eredeti, láthatatlan története.

Ha a mi emberi történetünk nem vetül rá arra, amit Isten felőlünk tervezett, akkor szorulunk deformált történetünk reformációjára: helyre kell hozni Isten eredeti történetét velünk.

Sokan gondolják – mondta Mike Pál –, hogy a dolgoknak, történeteknek evolúcióra, folyamatos tökéletesedésre van szükségük, mert nem elég jó az, ami volt eredetileg. Nem voltak elég jók a távközlési eszközök, az autómodellek, ezért fokozatosan fejlődnek. Van, aki az életről is így vélekedik: jobb leszek, mint a szüleim, mint az előttem járók voltak. Vannak, akik ennél szélsőségesebben gondolkodnak: szerintük semmi nem jó, és nem evolúcióra, hanem revolúcióra van szükség, minden eddigit el kell törölni, és jönnie kell az új, erős nemzedéknek, akik mindent megoldanak.

„Mi hisszük, hogy reformációra van szükség, arra, hogy visszatérjünk oda, amit Isten eredetileg jónak teremtett”

– szögezte le a főelőadó.

A kezdeti „nagyon jó”

Milyennek gondolta el, milyennek teremtette eredetileg Isten a világot? Ez a kérdés feszít mindenkit, de a válaszokat sokan nem jó helyen, nem az Alkotónál keresték. Az eredeti állapotról a Biblia beszél nekünk. „Ebben két hangsúlyos dolog volt: a meztelenség, és hogy az egész nagyon jó volt.”  Mit jelent ebben az összefüggésben a meztelenség? Mi lehetett az a „nagyon jó”? A teremtéstörténetben a meztelenségre utaló szó olyasmit jelent, ami önmaga valóságában szép, szemlélhető.

„Mi történik ebben a szóban? A mindent látó szem végigtekint a káoszon, az alaktalan anyagon, és meglátja benne a legtökéletesebb lehetőséget, a legtökéletesebb formát, az eredeti embert, aki szép, akit meg lehet mutatni. Ti, fiatalok mind nagyon szépek vagytok. Jó rátok nézni. Amikor Isten megteremtette a világot, benne az embert, látta, hogy ez igen jó. Ő úgy lát minket, abban az igazi minőségünkben, ahogyan megteremtett minket” – magyarázta a lelkipásztor.

Mike Pál a „nagyon jót” jelentő héber szó három betűjéről elmondta: az első az elpecsételést jelöli, a második a sátorcöveket, a harmadik pedig a házat, a közösségvállalást. „Elpecsétellek magamnak, biztonságba helyezlek és közösségben leszek veled – ez Isten nagyon jó terve az emberrel. Ő azt szeretné, hogy az övéi legyünk, de szabadságot ad nekünk, hogy saját magunk dönthessünk arról, az övéi akarunk-e lenni” – mondta Mike Pál.

Szakítás, üresség, szégyen

Az Édenkertben az ember szakított a tiltott fáról, szakított Istennel, kívül helyezte magát ezen a közösségen, ezzel pedig megismerte a halált. Mindannyian ezt a halált hordozva születünk meg. Ha nem tudunk újra kapcsolódni, közösségbe kerülni a Szentháromság Istennel, életünk lemerül, mint egy égve hagyott lámpájú autó akkumulátora, ürességet és szégyent kezdünk érezni, amelyet takargatnunk kell úgy, ahogy tudunk, hogy valamelyest megerősítsük megrendült biztonságérzetünket. Vagy legalább úgy tegyünk, mintha biztonságban lennénk a fügefalevelek rejtekén – mert Isten nélkül csak szégyellni tudjuk magunkat, és rejtegetni pőreségünket, úgy téve, mintha minden rendben lenne. Olyanok vagyunk, mint az egyszeri legény, aki gondosan a fülébe tette a fülhallgatóját, és táncolva járt-kelt, mintha zenét hallgatna – de kikandikált a zsebéből a fülhallgató vége, és látszott, hogy nincs is a zsebében semmi, amiből zene szólhatna. „Isten nélkül nem marad más, mint a lájkvadászat, az elismerés szüntelen keresése, a másik felett uralkodás, a színlelés. Denied! Ezt üvöltötte annak idején Kurt Cobain 30 millió lemezen a világba: tagadd meg ezt a színlelést! De ez nem elég az élethez” – összegezte Mike Pál.

Közösségben, ölelésben, táncban

Mi a megoldás? Hogyan találhatunk vissza Istenhez, az ő teremtő akaratához? Isten a bűnbeesés után a gyorsan elhervadó fügefalevél helyett állatbőr ruhába öltöztette az embert. Véráldozat árán tudjuk csak elfedezni pőreségünk, drága áron ruháztattunk fel. A legnagyobb reformáció annak a felkentnek, Jézus Krisztusnak az áldozata, aki magát adta értünk, hogy pecsét legyen az életünkön. „…nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” (ApCsel 4,12)

„Hívd segítségül nevét, és megmenekülsz! Vesd le azt, amibe burkolóztál, add magad teljesen annak a Jézusnak a kezébe, aki helyre tudja állítani az életed!”

– buzdította a résztvevőket Mike Pál, aki a nyitó istentiszteletre utalva elmondta: Istennek van egy álma. Ő nem akar bennünket összetörni. Mi magunk vagyunk Isten álma – velünk szeretne közösségben lenni, át szeretne minket ölelni szüntelen táncban, ahogy két éve Győri Zsófia ölelte át Kulcsár Tamást kontakttáncában. A tánc valójában mozdulatpárbeszéd – erre az életet újraformáló kapcsolatra hívja a Csillagpont résztvevőt a Szentháromság Isten, ezért imádkoztak több ezren, egymást átkarolva a találkozó első reggelén.

Bagdán Zsuzsanna

Az Élő Kövek a CSP-n

Posted by on 2017. augusztus 3. in élő kövek hírei, hírek, média | 0 comments

Királyhágómellék legismertebb, legnépszerűbb dics-csapata hozta eddig a legnagyobb közönséget a dicsőítőszínpadhoz. A Mike Pál magyarkéci lelkész által vezetett együttes saját feldolgozásokkal is elbűvölte a gyülekezetet, teli torokból szólt az ének, sőt mozgott a láb, s a kőszívek is olvadni kezdtek.

Nincsen oly Isten, mint te vagy, Siessetek hamar lejár… hogy párat említsünk a zenei repertoárból. A legütősebb azonban, a végén, a 90. zsoltár feldolgozása volt:

„Már az idők elejétől úgy szerettél, minden apró részletet már elterveztél.
Megformáltál földet, eget a szavaddal, telehímezted az eget ezüsttel és arannyal.
Majd a világ életre kelt, elkezdett mozogni
de mégis üresnek vélted: Ember kell alkotni.
És jött az ember képmásodra
Lelked adtad beléje, s mikor elrontotta, Te kinyújtottad kezed, hogy ő is elérje.
Hát hogyne áldanálak, hát hogyne mondanánk:
Tebenned bíztunk eleitől fogva… A történetnek nincsen vége,
még mindig szeretsz engem.
Azt mondtad néped vagyok, s én ezt elhiszem!
Nemcsak voltál és nemcsak vagy, hanem mindig is leszel, s én ezt elhiszem teljes szívemmel.”

– tettek bizonyságot az érmellékiek.

Rácz Ervin
fotó: Pataki Botond

Mindannyiunk reformációja 1517–2017

Posted by on 2017. május 31. in hírek, média | 0 comments

A Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség Mindannyiunk Reformációja címmel szervezett egész napos ünnepséget szombaton a magyarországi Reformáció Emlékbizottság támogatásával.

A rendezvény házigazdája, Illyés Sándor, a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség lelkipásztora volt az úrvacsorás istentisztelet szolgálattevője.

Az ünnepi istentiszteleten Mike Pál magyarkéci (Bihar megye) református lelkipásztor hirdetett igét. Igehirdetésének módja újszerűnek tűnt az evangélikus-lutheránus, a református és az unitárius hallgatók számára. Mike Pál hangsúlyozta: Luther élete és munkássága arról szólt, hogy Krisztus világossága legyen a középpontban. Luther egy eszköz volt Isten kezében, egy eszköz arra, hogy megmutassa a hozzá visszavezető utat azok számára, akik eltávolodtak a krisztusi tanításoktól. Krisztus nem volt vallásalapító. Annyit mondott: jer, kövess engem! Így követték a tanítványok, az apostolok, később a reformátorok. Történelmi időket élünk ma is. A reformáció ötszáz éves. Újabb lendítő erőt nyertünk, nyerhetünk, bár az erős nem mindig próbálkozik. Ma is a hitben való megmaradásért kell harcolni. A reformáció harca kőkemény harc. Luthernek az erővel és a hatalommal kellett megküzdenie, ez a feladatunk ma is. Ebben a pusztító lendületben, amiben élünk, erősen meg kell mozdítani azt, ami megtart. Vissza kell formálni az életünket, meg kell kapaszkodni a gyökerekben. Nem kell eldobni azt, ami van, hanem meg kell változtatni. Beszélni kell arról, ami ötszáz éve volt, de a lényeg az, ami most van. Sokan azt hiszik, hogy a modern ember jobb, mint az ötszáz évvel ezelőtti. Nem jobb az ember, mert nem jobb a világ. Többet tudunk, de ezzel nagyobb a felelősségünk. A reformáció újraformálódás ahhoz, ami mindig volt és mindig lesz, csak elferdült. A reformáció azt mondja, hogy a teremtés óta van otthonunk, csak elhagytuk. Ezt az otthont Bábel óta próbáljuk visszaszerezni, de nem sikerül. Mi az egyházak feladata a következő ötszáz évben? — tette fel a kérdést az igehirdető. Ragaszkodni a gyökerekhez, mert csak a gyökerekkel való kapcsolattartás ad lehetőséget a megmaradásra. A vágott virág, miután elszakad a gyökereitől, egy ideig még él, de hamarosan elpusztul. Aki elszakad az otthontól, egy ideig még keresi az otthont, egy idő után viszont elvész a semmiben. Vissza kell térni a gyökerekhez! Sosem volt ilyen nagy lehetőség az evangélium hirdetésére, mint ma. A baj az, hogy nem élünk ezekkel a lehetőségekkel. A modern technika sok mindenben segít, a lélekkel viszont csak az ember tud foglalkozni, figyelmeztetett az igehirdető.

Illyés Sándor helyi evangélikus-lutheránus lelkipásztor az egyházfelekezete rövid történetét ismertette. Elmondta, hogy az 1900-as évekig Észak-Erdélyben és a Partiumban alig voltak evangélikus-lutheránusok. Az 1900-as népszámlálási adatok szerint Szatmárnémeti város 26 881 lelket számlált, abból 139 evangélikus-lutheránus volt. A szatmárnémeti gyülekezet az első jegyzőkönyv szerint 1908-ban jött létre, akkor 99 felnőttet és 36 gyereket számláltak. Az első lelkész Duszik Lajos volt, akit a nyíregyházi püspök helyezett ide. 1912-ben a város telket adományozott a gyülekezetnek templomépítés céljából. Az akkori hívek annyira szerettek volna templomot, hogy összegyűjtöttek annyi adományt, amiből építhettek volna egy kisebb templomot, de jött a háború, és a templomra szánt pénzt odaadták a magyar hadseregnek abban a reményben, hogy a győztes ország majd visszaadja a pénzt. 1923-ban Rigó János lelkipásztor került a gyülekezet élére, aki lelkileg felrázta a közösséget, majd ifj. Rédei Károly lelkipásztor 1930-ban vásárolta meg a Wolfenbüttel (Wesselényi) utca 36. szám alatti ingatlant, amely a jelen pillanatban is imaház és parókia. A gyülekezet az 1940-es években, Matos Pál lelkész idejében élte az aranykorát, akkor több mint ötszáz lelket számláltak. A második világháború idején többször érte bombázás a várost, és egy bomba a parókia udvarára is becsapódott, az épületek megrongálódtak, a gyülekezet saját erőből végzett felújítási munkálatokat. A leghosszabb ideig — huszonnyolc évig — Páter Gusztáv szolgált. Volt olyan időszak, amikor a lelkész Nagykárolyban élt, és onnan járt Szatmárnémetibe, 2000-től ismét Szatmárnémeti a központ. Jelenleg a szatmárnémeti és a nagykárolyi gyülekezetek összesen százötven lelket számlálnak.

Az istentisztelet végén leleplezték azt az emléktáblát, amelyen az egyházközségben eddig szolgált lelkipásztorok nevei vannak feltüntetve. Szünet után a vallásórás gyerekek (Loga Levente, Loga Szilárd és Jánk Kitty) Bora és Luther címmel adtak elő egy színdarabot, majd megnyílt az Evangélikus arcképcsarnok című kiállítás. A Bízz Band zenekar koncertje kellemes perceket okozott a hallgatóság számára, tanulságos volt Kiss Szabolcs apai református lelkipásztor Ellenszélben is megmaradni a hitben című előadása a gályarabokról.

 

 

Elek György

 

Forrás: frissujsag.ro

Mindannyiunk reformációja Szatmárnémetiben

Posted by on 2017. május 31. in hírek, média | 0 comments

 

Emlékünnepséget szervezett a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség a reformáció 500-ik évfordulója alkalmából. A Reformáció Emlékbizottság (Magyarország) támogatásával zajló rendezvényre május 27-én a Wolfenbüttel utcai imaházban került sor.

Illyés Sándor evangélikus lelkész házigazda minőségében köszöntötte Mike Pál magyarkéci református lelkipásztort, aki – elfogadva meghívásukat-, igei szolgálatra vállalkozott. Köszönetet mondott Kiss Szabolcs apai református lelkipásztornak, aki előadással készült a jeles alkalomra, köszöntötte Balvinszky Sándor református lelkipásztort, valamint a Pálffy unitárius lelkészházaspárt.

„Németországban tizennégy éve készülnek a reformáció ötszázadik évfordulójának megünneplésére. A protestáns egyházak fesztiválokat, koncerteket szerveznek, Luthert millióféleképpen ábrázolják, Wittenbergben – és nemcsak -, Luther sört lehet fogyasztani (…), örülünk annak, hogy Luthert ennyire sztárolják, viszont úgy érzem, hogy túllőttek a célon. (…) Ha Luther felkelne a sírjából, és pólókon, plakátokon látná arcképét, a sok Luther Márton szobrot, nem örvendene mindezeknek, sőt elkeseredne. Luther élete és munkássága ugyanis arról beszél, hogy Jézus Krisztus, a Feltámadott legyen a középpontban. Luther élete azért égett, hogy Krisztus világosságát tükrözze a világnak. (…) Azért volt reformáció, mert deformálódott az Egyház. Aki biciklivel közlekedik, tudja azt, hogy ha kátyúba hajt, deformálódhat a kerék, nyolcas lesz benne, és nem lehet közlekedni. Szervízbe kell vinni a kereket, hogy kikalapálják belőle a nyolcast, használhatóvá reformálják. Luther eszköz volt Isten kezében. Wittenbergi kalapácsütéseivel, elkezdte helyre kalapálni az Egyházat.” – mondta ünnepre hangoló beszédében a házigazda lelkész. Evangélikus liturgia vezetett az alkalomra kijelölt bibliai versek felolvasásáig, mely szolgálatot Pálffy Anna-Mária és Loga Mária végeztek.

Igehirdetésében (bibliai alapgondolat: 1Tim 6, 12), Mike Pál magyarkéci református lelkipásztor hangsúlyozta, hogy állandó reformációra van szükségünk. „Harcba hívlak benneteket az Isten szentlelke segítségével. A hitben való megmaradás harcot igényel. (…) Egy olyan világban kell újraformálódjunk, amely egyre inkább felfuvalkodik önmagában, és azt állítja, hogy tudja a válaszokat. (…) Luther idejében nem voltak a mai értelemben vett globális ügyek, mi pedig egyre inkább globális problémákkal kell hogy szembenézzünk. A világ azzal áltat minket, hogy a modernitás és a reformáció egy és ugyanaz. A kettő közt lényeges különbség van. A modernitás az örök jelen megragadása. Azt hisszük, hogy az ember egy tökéletesedő valóság, de attól, hogy a ma embere többet tud az ötszáz évvel ezelőtt élt embernél, attól csak a felelőssége nagyobb. Ötszáz év telt el a reformáció óta, és nem mondhatjuk azt, hogy a mai világ jobb világ. Modernebbek vagyunk, de nem vagyunk jobbak. Ehhez képest, a reformáció újraformálódást jelent. Újrakapcsolódást ahhoz, ami mindig volt és mindig lesz. (…) A modernitás azt mondja, hogy az otthont még nem találtuk meg, még nem épült meg az emberiség otthona. Bábel óta próbálkozunk, hogy tökéletes otthont építsünk magunknak. Ezzel szemben, a reformáció azt mondja, hogy az otthon megvan, korábban is megvolt, csak mi elhagytuk. Nem kell új otthont építsünk, haza kell találnunk a régibe! (…) Isten azt mondja az embernek, hogy jó voltál, csak eltorzultál! Vissza kell találnod igazi önmagadhoz! (…) Az Egyház meg kell találja integritását, kapcsolódását Jézushoz. Vissza kell hogy találjon hitelességéhez. Hol van az Egyház hitelessége? A modernitás igézetében egyre inkább eltorzítjuk magunkat, és azt hisszük, hogy haladunk előre. Az Egyháznak jellemzője kell legyen a kedvesség, hogy meg tudja szólítani a más kultúrájú embereket, azokat, akik nem ebben a hitben élnek. (…) A ma Egyházát az viszi előre, ami szeretetben fogan. (…) Mi az Egyház feladata a következő ötszáz évben?”

Ökumenikus úrvacsoraosztás után került sor a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközség lelkészeinek emlékére készült tábla leleplezésére.

A tartalmas program kávészünetet kívánt. A májusi napfényben, gyümölcsfák lombja alatt jól esett ásványvizet, pogácsát, házi süteményt fogyasztani. Ezután ismét benépesült az imaház: a jelmezbe öltözött vallásórás gyermekek játékos párbeszéde (Bóra és Luther) üde színfoltja volt az együttlétnek. A gyermekek, karjukon kosárral, csokoládés kekszet adtak a résztvevőknek.

A Bízz Band együttes fellépése előtt Rácz Ervin Lajos református lelkipásztor szólt a jelenlevőkhöz. Kiss Szabolcs lelkipásztor Ellenszélben is megmaradni a hitben címmel tartott előadást. A dalos csapat tovább énekelt: műsorukat az Örökkévaló című dallal zárták.

Az emlékünnepség az Evangélikus arcképcsarnok képkiállítás megtekintésével ért véget. Az énekegyüttes tagjai ajándékot vehettek kézhez. A házigazda lelkész köszönetet mondott munkatársainak, és a részvevők életére Isten gazdag áldását kérte.

Forrás: szatmar.ro

Lesi ifjúsági tábor 2016

Posted by on 2016. szeptember 13. in hírek, média | 0 comments

A 2016-os Lesi tábor augusztus 8-án kezdődött és augusztus 17-én ért véget, több mint 250 fiatal vett részt a táborban. Táborunk témája “Értékem a mértékem”. A tíz nap alatt arról hallhattunk és tanulhattunk, hogy melyek azok a dolgok, tulajdonságok az életünkben, amelyek Isten szerint értékesek, mivel mértékünk megmutatja értékünket.
A program szinte minden nap ugyan az volt: a reggelt egy felfrissítő tornával indítottuk, amit a reggeli követett. Reggeli után egyéni csendesség következett, melyben egyénileg időt fordítottunk Istenre, s az Ő igéjére. A délelőtti alkalmakon különböző témákról tartottak előadást a lelkészek. Előadást hallhattunk arról, hogy Van-e érték bennem? Mi az Isten akarata az életemmel? Szolgálat, Világnézetek, Kortáscsoport hatásai stb. Az előadók rengeteg hasznos és értékes gondolattal gazdagították a táborozókat. Előadás után kiscsoportokban beszéltük meg az elhangzottakat. Következő programpont az ebéd volt majd ezt követte a szabadidő melyben sok izgalmas játékot próbálhattak ki a táborozók. Lelki életünk pedig erősödhetett a délutáni evangelizációk által. Vacsora után pedig a tábortűz zárta a napot, a tábortűz keretén belül csoportjátékokra került sor, dicsőítésre s bizonyságtételeket hallhattunk a résztvevőktől és a szervezőktől. Vasárnap pedig lehetőség volt az Úr előtt megállni az Úrvacsora keretén belül, másnap, hétfőn pedig kirándulni indult a tábor a vízesésekhez. Szerda délután pedig minden táborozó hazaindult.
Az idei tábor is hamar véget ért, de hisszük azt, hogy az ott kapott értékeket haza is hoztuk s elmondhatjuk azt, hogy Szép az élet, mert Krisztus van benne!

 

Köszönet a támogatásért a Communitas Alapítványnak és a Margittai Polgármesteri Hivatalnak.stema

communitas

 

 

 

 

 

 

Beszámoló: Borsi Brigitta

Észak-ír Exodus csapat Kécben

Posted by on 2016. augusztus 18. in hírek, média | 0 comments

Ahogy azt az eddigi években már megszoktuk, idén is ellátogatott hozzánk egy Észak-ír fiatalokból álló Exodus csapat.

Minden évben többféle szolgálatot vállalnak a fiatalok, idén se történt ez másként.

A falu gyerekeinek tartottak gyerekfoglalkozásokat, ami vetélkedőket, énektanulást, kézimunkát, történetmesélést foglalt magába, nagyon interaktív, a gyerekek figyelmét megragadó módon. Nagyon hálásak vagyunk, hogy a gyerekeink ilyesmiben részt vehettek.

E mellett pedig a fiataljainkkal is szerveztünk együtt programokat: angolórákat, családlátogatásokat, sőt, még festettünk is együtt.

Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogatott, s segített a programok lebonyolításában akármilyen módon.

Köszönet a Margittai Polgármesteri Hivatalnak, s az Exodus alapítványnak is!

 

stema

exoduslogo