“De most így szól az ÚR, a
te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel:
Ne félj, mert megváltottalak,
neveden szólítottalak, enyém vagy!”
Ézs 43,1
DRÁGA TESTVÉREINK ÉS BARÁTAINK,
Mára már egészen bizonyossá vált, hogy az országosan kihirdetett szükségállapot miatt
nyilvános gyülekezeti alkalmainkat egy ideig szüneteltetnünk kell.
Hiszünk abban, hogy Istennek terve van a nyomorúságos állapotokkal is az életünkben,
s ha hittel és önvizsgálattal kapaszkodunk az Ő jelenlétébe, megtapasztaljuk, hogy
személyes, családi, gyülekezeti, nemzeti és társadalmi haszna lesz mindennek.
Ez a különleges és rendhagyó böjt az újrahangsúlyozás, újratervezés, tanulás időszaka
lehet mindannyiunk számára. Legyünk nyitottak minderre. Isten nem vonja meg
tőlünk ennek a lehetőségét.
Szeretnénk, ha tudnátok: mellettetek állunk ebben a folyamatban. Imádkozunk a
világért, népünkért, gyülekezeteinkért, családjainkért, egyéni és közösségi
megújulásunkért.
Mindezek mellett azt sem szeretnénk, ha az istentiszteletek teljesen elmaradnának.
Ezért úgy döntöttünk, hogy a vasárnapi istentiszteleteket, addig, amíg ez az állapot tart,
a lelkész jelenlétében megtartjuk, és élőben közvetítjük a gyülekezetünk honlapján:
https://magyarkec.ro/kozvetites/
A Magyarországi Református Egyház honlapjáról is el lehet jutni hozzánk, ahol több
gyülekezet élő közvetítése is rendelkezésre áll, az alábbi linken:
http://reformatus.hu/mutat/17123/
Legközelebb március 22-én, délelőtt 11 órától jelentkezünk. Legyetek Isten áldó
hatalmának oltalmába rejtve.
A Magyarkéci Gyülekezet Presbitériuma
testvéri szeretettel,
Magyarkéc, 2020. március 18-án.