2016 hosszú februárja után a március első estéjét Nagykágyán tölthettük. Nem mondható el más róla, mint az, hogy Isten jelen volt az áldásával. Vagy mégis kereshetnék egy jobb szót is rá. Hiszen abban a körülbelül két órában túlzás nélkül legalább százszor elhangzott a „szeretet” szó (utólag nagyon sajnálom, hogy nem számoltam meg…). Kell-e ennél több? Ő mindenben a szeretetét mutatja nekünk, csak meg kell tanulni észrevenni. Nekünk tegnap este egy ilyen „bemutató” volt a kágyaiakkal való közösség. Nagyon feltöltött minket az a rövid idő. amit ott tölthettünk. De persze nem csak a számunkra jónak tűnő dolgokban van benne Istennek a szeretete, de erről a témáról majd érdemes lesz onnan az örökkévalóságból visszanézni. Biztosan meglepő lesz.
A mi részünkről egy külön áldás volt, hogy végre újból együtt dicsőíthettünk trombitás testvérünkkel, Lórival. Régóta vártuk már, és végre összejött. Minden szubjektivizmus nélkül elmondhatom, hogy nagyon jól szóltunk vele együtt 😉 Reméljük, hogy Isten megtart bennünket együtt, és még sokáig szolgálhatunk Neki, mostmár trombitával is kiegészülve.
Köszönjük Nagykágya! Köszönjük, Istenünk!
Szeretettel,
a Kövek.
